Egy csodálatos hét Firenzében

Idén nyáron,  az Erasmus + pályázat keretein belül lehetőségem volt részt venni egy egyhetes tanfolyamon Firenzében, melynek címe „ Integrating Creativity and innovation into teaching” vagyis kreativitás és innováció integrálása a tanításban.

Maga a kurzus kisebb csoportban zajlott, összesen 8-an voltunk, 3 magyar, 1 ír, 1 észt és 3 spanyol. A tanfolyam hasznos ismeretekkel bővítette tudásomat, valóban kreatív ötleteket nyújtott. A motiváló feladatok illetve a jó hangulat mellett viszont külön érdekes volt számomra rálátást nyerni különböző országok iskoláinak és pedagógusainak helyzetére, oktatási rendszerére is.

A környezet gyönyörű volt, teljesen visszaadta az olasz kultúra hangulatát, amely mindig is vonzott. Ezen kívül rendkívüli művészeti értékekkel bír, amikbe szintén egy kis betekintést nyerhettem.

A hét zárásaként pedig egy egész napos túrát is szerveztek, ahol gyönyörű toszkán helyeket jártunk körbe , köztük Siena, Chianti , San Gimiano, Monteriggioni.

Így összességében elmondhatom hatalmas élményt adott ez az egy hét minden szempontból.

Neufeld Kitti

 

dav

Comment is closed.