Logiscool igényfelmérés és nyílt óra 6-7-8. osztályosoknak

Tisztelt Szülők!

A Grosics Gyula Általános Iskola vezetőségének támogatásával és együttműködésével szeretnénk közreműködésüket kérni az alábbi lehetőségben való részvételi szándékukról.
Igazgató Úrnak köszönhetően iskolájuk lehetőséget tud biztosítani arra, hogy a 2021/22- es tanév második félévében 6. 7. 8. osztályos diákok számára kihelyezett, az iskola épületében, tanítási idő után tartandó LOGISCOOL élményalapú PYTHON programozás oktatás foglalkozásokat indítsunk a különórákra jelentkező tanulóknak, kifejezett hangsúlyt fektetve a tudatos számítógép kezelés és biztonságos internet használat oktatására.

A gyerekeknek természetes, hogy napjainkban a számítógépek, tabletek, okostelefonok világában nőnek fel. A LOGISCOOL élményalapú programozóiskola délutáni kurzusai lehetőséget nyújtanak arra, hogy olyan módon tanulják meg ezeket az eszközöket használni, ami az egész életükre pozitív hatással lesz. A célunk, hogy egy olyan biztonságos, izgalmas, könnyen érthető tartalmat adjunk a szülők kezébe, ami elé nyugodtan leültethetik a gyerekeket vagy akár közösen is nekiállhatnak a játékfejlesztésnek. Mindemellett szeretnénk széles körben hozzáférhetővé tenni az alapszintű programozási tudást mindenkinek.A kurzus végére diákjaink megtanulnak magabiztosan és önállóan programozni Python nyelven, és +1 gyakorló félév után akár a Nemzetközileg elfogadott Python Institute PCEP – Certified Entry-Level Python Programmer vizsgáját is letehetik

Miért jó Pythonban programozni?
– Az IT szektorban és azon túl is számtalan területen hatékonyan használható, például a web-, a játék- és az applikációfejlesztés, az adatbányászat és -elemzés, a robotika és a gépi tanulás vagy akár a mesterséges intelligencia terén
– Napjaink egyik legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlődő programnyelve
– Nyílt forráskódú, vagyis mindenki számára ingyenesen elérhető
– Könnyen tanulható, rugalmas és széles körben használt
– Többféle operációs rendszeren működik
– Olyan világcégek is használják, mint a Google, a Netflix vagy a Spotify
– Gyors munkavégzést és magas szintű produktivitást tesz lehetővé

A kurzus első félévében diákjaink megismerkednek a Python programnyelv alapjaival, a másodikban pedig a haladó koncepciókban mélyülhetnek el. Csakúgy, mint a többi Logiscool kurzuson, a diákok izgalmas projekteken dolgoznak, de itt nagyobb hangsúlyt kap az önálló feladatmegoldás és a hatékony tanulás. A játékfejlesztés tematikáján is túllépünk, bemutatva, hogy mi minden más fejleszthető még Pythonban.
A foglalkozásokat tanórák után, a gyerekek órarendjéhez, külön óráihoz igazítva az iskola informatika termében hetente egy alkalommal 2*45 perc időtartamban maximum 12 fős csoportokban tartanánk.
Előzetes felmérésünk célja, hogy lássuk, hányan jelentkeznének, ha helyben, az iskolában zajlanának a foglalkozások, ezáltal időt-energiát spórolva a tanulóknak és szüleiknek.

A kihelyezett képzés előzetes igényfelméréséhez az alábbi link alatt tudják jelezni érdeklődésüket. Kérjük, űrlapunk kitöltésével jelezzék, amennyiben érdekli Önöket egy ilyen lehetőség az iskolában. Az űrlap kitöltése nem minősül jelentkezésnek, pusztán a tájékozódást szolgálja. Az igényfelmérésre érkezett válaszaik alapján alakítjuk ki a végleges csoportokat, amelyekkel kapcsolatban természetesen folyamatosan egyeztetünk a szülőkkel. Igényfelmérés 6-7-8. osztályosoknak

Mi hisszük, hogy a jövő legfontosabb tudásának elsajátítása szórakoztató és vidám dolog.
Engedje, hogy ezt az Ön gyermekének is bebizonyítsuk!

Várjuk Önöket szeretettel!

Egyed Andrea
egyed.andrea@logiscool.com
+36709841308

Meghívó – Januári nyílt, bemutató órára – 2022. februárban induló tavaszi kurzusokra

Kedves Szülők!

Ezúton szeretnénk meghívni Önt és gyermekét, gyermekeit a Logiscool Újbuda élmény alapú programozó iskola januári nyílt, bemutató órájára.

A LOGISCOOL ÚJBUDA a 2021/22-estanév tavaszi félévi programozó kurzusainak indulása előtt NYÍLT és DÍJMENTES BEMUTATÓ ÓRÁKAT szervez leendő diákjai és szüleik számára. Bemutató óráink a szülők és a gyerekek számára egyaránt izgalmas programokat kínálnak. Mialatt a diákok elkészítik első saját számítógépes játékaikat, a szülők egy érdekes előadáson vehetnek részt: a digitális világ kihívásain túl a Logiscool mindennapi működésébe és tanítási módszerébe is betekintést kapnak. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A sikerélmény és a jó hangulat garantált.

A Logiscool Magyarország első programozó iskolája, ahol 7-17éves diákok -délutáni vagy szombati foglalkozások keretében -játszva tanulhatnak meg kreatívan programozni. Tevékenységünket6éve a legnagyobb odafigyelés és elkötelezettség mellett szívvel-lélekkel végezzük, így az elmúlt években nagyon sok gyermeket ismertettünk meg a digitális írástudás alapjaival.Tudjuk, valószínűleg nem lesz minden diákunkból programozó, nem is ez a cél. A programozás egy új, közös „nyelv”, amely segítségével a gyerekek komplex feladatokat képesek leegyszerűsíteni, strukturálni és megoldani. A programozás fejleszti a logikát és az algoritmikus gondolkodásmódot, a közös, csoportban végzett alkotás pedig jó hatással van a kommunikációs és szociális készségekre. Mindezen készségek, képességek bármely későbbi élethelyzetben és munkaterületen hasznosíthatók lesznek, ezért hiszünk abban, hogy minél több diákunk sikeres felnőtté válhat.

Helyszín: 1116, Budapest, Fehérvári út 108-112. Nádor Udvar Irodaház

Bemutató órák időpontjai és regisztráció: https://www.logiscool.com/hu/school/ujbuda

Facebook oldalunk, aktualitások: https://www.facebook.com/Logiscool.UjbudaBármilyen kérdés kapcsán elérhetőek vagyunkahello.ujbuda@logiscool.comcímenvagy a +36 70984 1308-as telefonszámon

Comment is closed.