Bemutatkozás

GrosicsGyula“Egy nemzet záloga az ifjúság, és nem mindegy, hogy milyen körülmények között, milyen tudással, neveltséggel hagyják el iskolájukat, és veszik majd kezükbe a nemzet sorsát felnőtt korukban.
Ebben a folyamatban a sportnak, a testnevelésnek döntő szerepe van. Nem mindegy, hogy milyen fizikai és érzelmi állapotban van a fiatalság.

Hiszen így értelmi, lelki, testi egészségben tudják szolgálni hazájukat, és tisztelettel, szeretettel fordulnak embertársaikhoz.”

Grosics Gyula

A legendás Aranycsapat kapusa, olimpiai bajnok (1952. Helsinki), a Nemzet Sportolója, Prima Primissima díjas, valamint Budapest és a XI. kerület díszpolgára.

Iskolánk méltán lehet büszke névadójára, a hatszoros világválogatottra, akit a MOB 1995-ben Olimpiai Érdemrenddel tüntetett ki.

Eredményei elismerésével fejet hajtunk előtte, méltóképpen tisztelve sportnagyságát.

Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola

Az 1969/70-es tanévben induló Váci Mihály, majd 2001-ben Budai Sport és végezetül Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola a több mint 40 év alatt nagy utat tett meg.

A bezárástól (2000-ben) a sportiskolává való alakulás mentette meg intézményünket, és lett elsők között az országban (2005-ben) “közoktatás típusú sportiskola”.

A gyereklétszámban folyamatosan növekvő tanintézmény alapját a rend és a fegyelem biztosítja. Erre épülnek pedagógiai és nevelési értékeink: egészség, tanulás, testnevelés és sport, együvé tartozás, valamint érvényesülés.

Tehetséggondozó iskolaként valljuk, hogy a testnevelés által minden gyerek érvényesülését biztosítani kell, mind a tanulásban, mind a sportági képzésekben. Ehhez az eredményességhez elengedhetetlen, hogy kiemelt támogatást élvezzen a magyar nyelv és irodalom, matematika és az idegen nyelv tantárgy.

Az országos eredményeink magukért beszélnek. Kosárlabda, atlétika, aerobik és labdarúgás mellett országos matematika versenyen elért kiemelkedő helyezéssel is büszkélkedhetünk.

Tudásunkat, tapasztalatainkat átadjuk a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar hallgatóinak, mint gyakorlóiskola.

Hírünk messzire eljutott, hiszen Szingapúrban is az általunk képviselt “jó tanuló, jó sportoló” modellt igyekeznek megvalósítani.