2022. július 31-én elutaztam Barcelonába, hogy részt vegyek a Europass Teacher Academy által szervezett tanfolyamon, a Happy teachers for a Happy School: Introduction to Mindfulness and Positive Education kurzusra. Az első héten Marta Mandolini, olasz származású pszichológus, művészeti terapeuta, mindfulness oktató óráit hallgattam. A téma népszerűségét az is mutatta, hogy 17-en voltunk egy csoportban, lengyelek, belgák, szlovákok és magyarok. Ez a hét inkább elméleti volt, tanultam a pozitív pszichológiáról, a PERMA modellről, mely a „wellbeing” – „jóllét” fontosságára hívta fel a figyelmet, és eszközöket mutatott ennek megvalósítására az iskolában. A mindfulness alapjaival megismerkedhettem, majd egy nap kimentünk a Történelmi botanikus kertbe, ami a Montjuic dombjai között feküdt. Ott különböző feladatokat gyakoroltunk, ami a „jelenben levést” segítette.
A második hét inkább gyakorlati feladatokból állt. Tanárom, Marina Moreno, spanyol pszichológus volt. 2 teljes napot egy jóga központban tölthettem, ami nagyon sokat segített abban, hogy ebben a csodás, de nagyon nyüzsgő városban megtaláljam az egyensúlyt. Mivel én is jógázom, illetve a gyerekeknek is tartok jóga foglalkozásokat, nagyon otthonosan éreztem magam a központban, az ászanák, a légzőgyakorlatok, és a meditációk alatt. A mindfulness-t eddig még nem gyakoroltam, de nagyon meggyőző volt számomra, és szeretném beépíteni mind az óráimba, mind a jóga szakköreimbe. Fantasztikus hasznos módja a szorongás csökkentésének, az érzelmeink megismerésének és kezelésének.
Számos nevezetességet sikerült megnéznem kint tartózkodásom alatt, annak ellenére is, hogy nagyon meleg volt az idő, és a közlekedési eszközökön a kötelező maszk viselés okozott kellemetlen pillanatokat is. Úgy érzem, hogy sikerült ismét egy olyan kurzuson részt vennem, ahol nagyon jól éreztem magam, és számos hasznos információt, gyakorlatot hoztam haza.
Mogyoródi Tímea
Nyelv/Language
Elérhetőségek
Menü
- Tanári kar
- A tanév rendje
- Aktuális programok
- Csengetési rend
- Étlap
- Menza-Digitnaplo
- Sportruházat, ünneplő
- Edzések
- Sportiskolai teljesítményszintek
- Olvasóvá nevelés programunk
- Könyvlista 2024-2025
- Könyvtár és olvasási verseny
- “Fogadj örökbe egy könyvet!” kezdeményezés
- Átjelentkezés iskolánkba
- Továbbtanulás
- Dokumentumok
- Jó gyakorlatok
- Sajtószoba
Keresés
Támogatónk


Iskolatej program
- You are here :
- Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola
- /Erasmus+ /
- Happy school - happy teachers