Határtalanul 2025

Határtalanul

Diákjainkkal a Határtalanul pályázat jóvoltából 5 napos tanulmányi utazáson vettünk részt Felvidéken.

Egy kora hétfői indulás után Kassának vettük az irányt. Megérkezésünk után legelőször a helyi magyar színházat kerestük fel (Thália Színház), ahol beszélgethettünk a színház dolgozóival. Jó érzés volt, hogy a határainkon túl is létezik még magyar nyelvű színjátszás.

A színház után a főtérre mentünk, ahol a dómban meglátogattuk a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc, édesanyja, a munkácsi hős Zrínyi Ilona és gróf Bercsényi Miklós szarkofágját, majd elsétáltunk a Rodostó házhoz.

 

Szállásunkat a Tátra lábánál egy szintén a hegység nevét viselő hotelben foglaltuk el.

Második napunkat Késmárkon kezdtük. Itt született, itt van eltemetve Thököly Imre, akinek szarkofágját felkerestük, majd megnéztük az UNESCO világörökségi listán szereplő gyönyörű evangélikus fatemplomot. Aztán  Lőcsére, a Felvidék egyik legszebb kisvárosára tartottunk. A város főterét Felvidék leglátványosabb terei között tartják számon, a gótikus templom mellett álló csodaszép gótikus városháza a város szimbóluma. A városházán magyar nyelvű tájékoztatással vártak minket. Utána a Mária kegytemplomot kerestük fel a város mellett álló hegy tetején. Itt havat találtunk, a gyerekek önfeledten hógolyóztak a friss levegőn, és gyönyörködtek a gyönyörű kilátásban.

Harmadik napunk a Magas-Tátrába vezetett. Ótátrafüreden megnéztük az Osztrák-Magyar Monarchia építészetének remekművét, a XX. század fordulóján épült Grand Hotelt, majd a Csorba-tónál, a tavat megkerülve gyönyörködtünk a havas tájban.

Negyedik nap sétáltunk Besztercebányán. Emlékeztünk Bethlen Gáborra, akit itt választottak magyar királlyá 1620-ban. Majd meglátogattuk Balassi Bálint szülőhelyét a Zólyomi várat. A nap végét Selmecbányán zártuk. Ez, a 3 szinten elhelyezkedő város sok gyerek szívébe belopta magát.

Az utolsó napon az évszázadokon keresztül Magyarország egyházi központjaként működő Nagyszombat óvárosát, Pázmány Péter alapította első magyarországi egyetemet, Kodály gimnáziumát, és a bazilikát tekintettük meg. A programot Dévény váránál zártuk Pozsonynál. Ez a helyszín is sokak kedvence lett.

Tartalmas, emlékezetes úton vettünk részt, köszönjük a lehetőséget a Bethlen Alapítványnak és a Határtalanul Pályázatnak. (Lucza Nóra tanárnő)

Comment is closed.