Két hetem Exeterben

2018. július 29. – augusztus 11. Felejthetetlen 2 hetet töltöttem Anglia dél-nyugati csücskében, Devon megyében, történelmi szövegekben Devonshire-ként emlegetik. Székhelye Exeter. Ez a csodás város volt az én székhelyem is ebben az időszakban, mert az Erasmus+ KA1 keretében részt vettem egy módszertani képzésen, melynek címe Practical Ideas for the Primary Classroom.

Kevésbé izgultam, mint a tavalyi utazásomon, mivel már „öreg rókának” gondoltam magam. Az első döbbenet akkor ért, mikor rájöttem, hogy nem igazán az időjárásnak megfelelően pakoltam. Ha valaki Angliába utazik, esőkabátot, gumicsizmát és melegebb ruhákat tesz a bőröndjébe, igaz? Ne ezt tegyék, ha esetleg nyáron erre a vidékre utaznak, mert 14-ből 13 napon 28 fok volt. (Háromszor égtem le, mert az ember nem visz magával naptejet, ha Angliába utazik ?). Na de vissza a képzésre!

A csoportban heten voltunk: 2 spanyol, 2 bolgár és 3 magyar pedagógus. Az órák 9-15 óráig tartottak, hétfőtől péntekig. Nagyon sok ötlettel lettem gazdagabb, melyeket óráimon tudok hasznosítani. Játékok, mesék, versek, dalok, kézműveskedés, de volt nyelvi fejlesztés is, főleg idiomákat tanultunk, sőt GB quiz is, azaz ki tud többet Nagy- Brittaniáról.  Egyik délelőtt az angol iskolarendszerről volt szó, mely teljesen más, mint a magyar oktatási rendszer.

Nagyon sokat kirándultunk, mert rengeteg látnivaló van a környéken. Kalandos biciklitúrán voltunk Topsham-ben, elbuszoztunk hétvégén Sidmouth-ba, ahol éppen egy folk fesztivált rendeztek meg. Elképesztő élmény volt!! Ellátogattunk Dorsetbe, ahol Anglia egyetlen természeti világörökségi helyszíne van az úgynevezett Jurassic Beach. Hétvégén átmentünk Somerset megyébe, itt ellátogattunk Dunsterbe, egy csodás kis faluba, és az itt található kastélyba, melyben képzeljék 10 éve még az egyik főúri angol család lakott. A 2. hét szerdáján Dartmoorba, Anglia egyik legszebb nemzeti parkjába mentünk, ahol csak bámultam a 12 km hosszú túránk során. Ember magasságú páfrányok váltakoztak hatalmas erdőkkel és sziklás területekkel, ahol csak sárga és lila virágok pompáztak, melyeken vadon élő lovak legeltek….

Nagyon sok mindent láttam, felejthetetlen élményekben volt részem, gyerekbarát praktikákat tanultam, szóval azt hiszem a következő évben is jelentkezem az Erasmus+ pályázatra.

Ozsváthné P. Katalin

Comment is closed.