2023. július 2-8. között Spanyolországban, Alicante városában vettem részt egy egyhetes kurzuson a PMS Erasmus Plus szervezésében, amelynek címe a következő volt: Body-Mind-Nature connection: WellBeing for a fully awareness and healthy lifestyle. Outdoor and environmental sessions.
A kurzust egy fiatal, spanyol nő vezette, akivel nagyon jó hangulatban teltek a napok. A csoport létszám viszonylag nagy volt, kb. 32-en voltunk jelen. Ennek ellenére hamar összekovácsolódtunk, sokat nevettünk és könnyedén dolgoztunk együtt. A csoport több, mint fele magyar volt, akik különböző korosztályú gyerekeket tanítanak, legtöbbjük testnevelő tanár vagy/és edző. Magyarokon kívül jöttek Portugáliából, Olaszországból, Németországból, Szlovéniából is.
A képzés bázisa az Eurostars Lucentum Hotelben volt. A szállást magamnak szerveztem, ami a hoteltől nagyjából 20 perc sétára vagy 15 percre volt busszal, nem teljesen a belvárosban. Minden nap a sétát választottam, mert az utcák, ahol végig kellett mennem nagyon szépek voltak és minden nap fel tudtam fedezni valami új látnivalót. Szinte minden reggel a hotelben kezdtük a napot, egy szép, tágas és világos konferenciateremben. Ezt követte egy közös, egészséges, svédasztalos reggeli a hotel éttermében. Felhívta a figyelmünket arra az oktató, hogy próbáljunk meg egészséges reggelit összeállítani magunknak, amit minden alkalommal le is kellett fotóznunk. A képeket ezután fel kellett töltenünk egy közös WhatsApp csoportba, amiket a kurzus végén átnézett és megbeszéltük, hogy milyen ételeket ajánlana néhány egészségtelen összeállítás helyett.
A napok nem teltek el mozgás nélkül, minden nap legalább egy óra testmozgással telt. Megismertünk olyan feladatokat, amelyek mozgás közben mindkét agyféltekét megmozgatják, ezért nagyon hasznosak és fejlesztő hatásúak, ráadásul szinte bármilyen óratípusba beépíthetők. Ezeket a feladatokat sokszor nem a 4 fal között, hanem egy gyönyörű panorámás kilátóban gyakorolhattuk. Általában 9-től 13:00-ig tartott a foglalkozás. Nem volt két ugyanolyan nap, változatosan telt a hét. Sok nevezetességet is megnéztünk együtt, amik csapatépítőként is szolgáltak. Volt olyan nap, amikor végig a tengerparton voltunk és vízi sportokat próbálhattunk ki. Volt, hogy korábban, reggel 8-ra mentünk egy előre megbeszélt, tengerparti street work out pályához, ahol közös edzéssel indítottuk a napot.
A kurzus összességében arról szólt, hogy a mindennapokban hogyan alakítsunk ki magunknak egy fenntartható rutint az egészségünk érdekében, nem csak a mozgással, hanem az étkezéssel is, illetve ezeket hogyan adjuk át könnyedén, motiválóan a tanulók számára.
Bogár Edina