• Dublin

    Izgalommal vegyes várakozással érkeztem meg idén júliusban Írország fővárosába, Dublinba, ahol az Erasmus+ pályázat keretében lehetőségem nyílt az angol nyelvtudásom bővítésére, továbbá egy kéthetes intenzív kurzus elvégzésére. A tanfolyam (Educating for the 21st Century – re-imagining our schools for our children’s future) számos új ismerettel bővítette tanítói tudás- és eszköztáramat, új alternatívákat mutatott a jelenkor problémáinak, kihívásainak gyermek közeli megközelítésére, feltárására, enyhítésére vagy akár megoldására is. Bepillantást nyertem más európai ( lengyel, bolgár, spanyol, ír, finn) országok oktatási rendszerébe, tapasztalatot, praktikákat cserélhettem, új nemzetközi és hazai kapcsolatokat építettem.

    Hiszek az élethosszig tartó tanulásban és úgy gondolom, hogy példával kell tanulóink előtt járni. Érdekes és izgalmas érzés volt újra diákként részt venni az órákon, tanulóként megoldani feladatokat, reflektálni saját és társaim munkáira.

    A tanulás mellett jutott idő Dublin és az ír kultúra felfedezésére is, amely szintén páratlan élmény volt. A Moher sziklák, Howth tengerpartja és a kelták öröksége mind-mind lenyűgöző élmény és emlék marad egy életre. A továbbképzés a szakmai ismereteimet bővítette a bakancslistámat rövidítette.

    Mezőfi Szilvia

            

    mde

     

  • Dublin -Educating for the 21st Century – re-imagining our schools for our children’s future

    Az idén júliusban 2 hetes Erasmus tanfolyamon vettem részt Írországban. Véleményem szerint a tanulásban való személyes példamutatás lényeges motiválóerőt jelenthet tanítványaim számára is. Ezenkívül természetesen elfogadom, sőt szorgalmazom az egész életen át tartó tanulás fontosságát. Elengedhetetlen, hogy az új dolgokat, közösségeket, értékeket megismerjük, elfogadjuk és támogassuk azokat.

    A kurzus során igyekeztem módszertani, pedagógiai ismereteimet a leghatékonyabban bővíteni, elmélyíteni, valamint a 21. század kihívásaira válaszlehetőséget, megoldásokat találni.

    A délutáni kultúrtörténeti séták, kirándulások alkalmával az ír kultúrával ismerkedtem. A Trinity College Old Library Hosszú Terme a maga ódon varázsával, páratlan kincseivel magával ragadja az embert és csendes elmélkedésre sarkallja.

    Persze nem lenne őszinte   a beszámolóm, ha csak a történelmi emlékeket hangsúlyoznám, hiszen az ír whisky és Guinness sör is segítettek abban, hogy kötetlen, jó hangulatú beszélgetések alakuljanak ki helyiekkel és az európai tanár kollégákkal.

    Rövid kis bepillantást nyerhettem Nyugat-Írország szélfútta hegyekkel, sziklákkal, alacsony kőfalakkal tarkított vidékére. A lélegzetelállító 200 méteres Moher sziklafal tetején túrázni nem mindennapi élmény.

    Muszula Mária

         

         

  • Hihetetlen oxfordi 2 hetem

    Idén nyáron harmadszor vettem részt az Erasmus KA1 mobilitási program keretében tanártovábbképzésen Nagy-Britaniában. Ez alkalommal az a város volt tanfolyamom színhelye, melyet mindenki, ki Angliába megy, meg akar nézni. Oxford, becenevén „City of dreaming spires”, tényleg fantasztikus. A college-k közül a Christ Church College-ban, ez ugyebár a Harry Potter filmek színhelye, a New College-ban, a Magdalen College-ban, Worcester College-ban voltam. Ellátogattam a közeli Woodstock-ba, itt található a Bleinheim Palace, mely a Marlborough herceg és családjának székhelye. Itt született és ide vonult vissza Sir Winston Churchill. Hétvégén elutaztam a másik nagy egyetemi városba, Cambridge-be. Nem sorolom tovább azokat a nevezetességeket, amiket megnéztem, mert sokáig tartana. Azért negatívum is volt, mégpedig a rengeteg turista. Azok az emberek, akik régen Oxford belvárosában laktak, kiköltöztek a külső városrészekbe, mert élhetetlenné vált a város központi része.

    A kurzus, melyen részt vettem (Primary methodology&Language) igazán fantasztikus volt. Ketten voltunk csak, egy spanyol lány Teresa és én, így igazán intenzív volt mindkettőnknek. Minden nap 9-14 óráig voltak órák, s utána az iskola szervezésében mentünk felfedezni a várost. Tanárunk Katie nagyon felkészült és lelkes volt, nem érdekelte, hogy abban az időpontban ennyire kislétszámú a csoportja. Sok mindent megtanultam a kisgyermekek angol nyelvtanításáról, amit természetesen alkalmazni fogok az óráimon.

    Ozsváthné Pánti Katalin

      

  • York & London

    Nagy örömmel töltött el a hír idén májusban, hogy ismét sikeresen pályáztunk az Erasmus+ programban.  Ezen a nyáron július 15-19. között Yorkban a „Making of Use Technology Tools I’ képzésen vettem részt, ahol két olasz, egy spanyol és egy német hölgy volt a csoporttársam. A kislétszámú csoportnak köszönhetően sok idő jutott a gyakorlása és az új ismeretek elmélyítésére. Olyan innovatív és kreatív alkalmazásokat és szoftverek ismerhettem meg, melyek felhasználásával színesebbé és érdekesebbé tehetem a gyerekek számára a tanítási órákat. Yorki tanulmányaim után átvonatoztam Londonba, ahol a ‘British Society for Teachers’ kurzus résztvevője voltam. Itt részletesen és alaposan megismerhettem az angolok kultúráját, történelmét, szokásait és oktatási rendszerét. A magas színvonalú oktatásnak és a tartalmas programoknak köszönhetően, gazdag ismeretekkel és sok-sok személyes tapasztalatokkal térhettem haza. Mindkét városban családoknál laktam és elmondhatom, hogy mindig kedvesek, udvariasak és mosolyognak voltak. Az üdvözlés után, persze nem maradhatott el a „how are you”, amit ugye nem kell komolyan venni, és sokat beszélnek az időjárásról, ami nem csoda, hiszen egy nap háromszor változik az időjárás. Izgalmas volt betekintést nyerni az angol családok mindennapjaikba. Nagyszerű lehetőség nekünk, pedagógusoknak ez a típusú külföldi képzési forma, hiszen ezáltal, iskolánk módszertani és tanulásszervezési repertoárja folyamatosan bővül, továbbá diákjaink modern, értékes és színes ismeretekkel gazdagodnak.

    Kiska Réka

     

     

     

     

     

     

     

     

  • PBL in Dublin

    2019 júliusában egy izgalmas és tartalmas hetet töltöttem Dublinban az ERASMUS+ program keretében, ahol az Alpha College of English nyelviskolában a Projekt alapú tanítás/ tanulás módszerével ismerkedtem meg (PBL).

    A módszer új szempontból közelíti a tananyag elsajátítását, a 21. századi gyerekek számára testhezállóbb ismeretfeldolgozást tesz lehetővé.Szállásom az iskola diákszállójában volt, amely egy vadonatúj épületben remek környezetet biztosított a tanulásra és a kikapcsolódásra egyaránt. Lehetőségem nyílt sok kollégával találkozni Európa több országából, tapasztalatainkat átadva egymásnak az oktatási anyagon túl is értékes tudásra tettem szert. Örülök, hogy részt vehettem a programban, a tanultakat szívesen alkalmazom a tanóráimon és osztom meg kollégáimmal.

    Blahák Geraldine

          

     

     

     

     

     

     

          

     

     

  • Barcelona

    2019. július 7-20-ig volt lehetőségem Barcelonában részt venni egy angol nyelvű továbbképzésen, aminek a címe: Classroom practice and stress management. Az utazás, kisebb légtéri forgalmi dugó ellenére, zökkenőmentes volt, és az iskola által szervezett szállást is könnyen megtaláltam. Azért arra készüljön fel mindenki lelkileg, hogy Barcelonában még a hotelszobák nagy része is lift/lépcsőházi kilátással rendelkezik. Ez először nagyon megdöbbentett, hiszen a szállásadó ablakos gardróbszobája nagyobb és világosabb volt, mint az én hálószobám, de egy jó füldugóval és sok városnézéssel kezelhető a probléma.

    Az első héten kiscsoportos foglalkozáson nagyon sok hasznos applikációt és eszközt tanultunk és próbáltunk ki, mellyel színesíteni lehet egy tantermi foglalkozást. A második héten pedig a nagyobb csoporttal (11 fő) átismételtük az egyetemen tanultakat a konfliktus és stressz témakörökben. Itt némi csalódottság uralkodott a csapaton, hiszen mindannyian a gyakorlati és megoldási, kezelési trükkök oldalára lettünk volna kíváncsiak, nem a már korábban megtanultak átbeszélésére. Ami nagyon jó volt, hogy a csoport sokszínűsége, és a közösen töltött estéknek köszönhetően a képviselt ország oktatási rendszerének helyzetébe nyerhettünk ismét egy kicsit mélyebb bepillantást.
    A kezdeti nehézségek ellenére, nagyon jó élményekkel tértem haza, és mindenkinek javaslom, hogy használja ki az Erasmus+ pályázat adta lehetőséget, mert rengeteget lehet tanulni egy-egy ilyen utazás alkalmával. Barcelona pedig ne riasszon meg senkit, résen kell lenni, okosan kell közlekedni, de gyönyörű város, amit kár lenne kihagyni.

    Kinde Orsolya

     

              

     

     

               

     

     

     

     

     

     

     

  • "King ball" - rules

     

  • Meta - rules

     

  • Ismét sikeres lett az ERASMUS+ pályázatunk!

    Ismét sikeres lett az ERASMUS+ pályázatunk!

    Az idei tanévben 11 pedagógusunk pályázott eredményesen az ERASMUS+ programjára, amelynek keretein belül 2019 nyarán valamennyien részt vehetünk egy-egy külföldi továbbképzésen, angol nyelven. Az oktatásnak ez a nemzetközi formája nagyon fontos számunkra, hiszen jó gyakorlatokat tanulunk meg eszközhasználatban és módszertanilag egyaránt; tapasztalatot cserélhetünk külföldi kollégákkal, megismerjük egymás munkáját, sikereit, nehézségeit.

  • War of numbers - rules