• Mindfulness and Meditation: Well-Beeing at School and Life in Reykjavík

    2023. július 16-21. között a Reykjavíkban szervezett Mindfulness and Meditation: Well-Beeing at School and Life kurzuson vettem részt az Erasmus + program keretein belül.
    A Mindfulness and Meditation kurzus elméleti és gyakorlati részből állt. Az elméleti részt trénerünk, Maria prezentációjából, illetve csapat és egyéni feladatokon keresztül sajátítottuk el. Minden nap végeztünk rövid, vezetett meditációkat az előadóteremben. A tréninghez tartozott mozgás is, ez a Chikung technika volt.

    A városi parkban gyakoroltunk, a helyiek és a turisták kíváncsi tekintetével kísérve.

    Összetett, izgalmas anyagot kaptunk Mariától, aki okosan, kedvesen, empatikusan vezetett minket egész héten. Sokat tanultunk tőle és sokat tapasztaltunk magunkról is. Mindezt közvetlen, vidám hangulatban. Szerettem ott lenni, örömmel mentem minden nap reggel a kurzusra. Gyorsan eltelt a hét.

     

     

    Izland különleges tájait a férjemmel fedeztük fel délutánonként. Autót béreltünk és az előre megírt, nagyon szoros útitervünket követve rengeteg helyre eljutottunk. Vízesések, gleccsertavak, kirándulások a geotermikus területeken, fürdés a lagúnákban, mohafedte lávamezők… Felsorolni is nehéz mennyi mindent láttunk. Fantasztikus hetünk volt Izlandon, amit az időjárás is segített, mert nem esett egy csepp eső sem. Zámori Zsófia

  • 2023 Barcelona: There is an APP for that!

    2023 július 24-29 között Spanyolországban, Barcelonában részt vettem a ’There is an App for that! Exploring the best Apps for teaching and student learning’ kurzuson. Azért választottam ezt a tanfolyamot, mert szerettem volna frissíteni és kibővíteni ismereteimet a tárgykörben. A diákok átfogóan és napi szinten használják ezeket az alkalmazásokat, ezért a tanároknak is lépést kell tartani a napról napra változó és bővülő forrásokkal. Nem mondanék igazat, ha Barcelona vonzerejét nem számítanám bele ebbe a választásba. Igazi európai olvasztótégely volt csoportom 10 nemzet képviselővel: angol, ír, lengyel, olasz, osztrák, portugál, német, cseh, szlovák és magyar tagokkal.

    A csoport nagyon hamar megtalálta a közös nevezőt, szakmailag és a szemináriumok hangulatát tekintve is. A foglalkozásokat áthatotta a magas szakmai színvonal és a humoros, kötetlen hangulat, melyben Rachelnek, a Kanadából származó oktatónknak központi szerepe volt. A 6 napos képzés első napja ismerkedéssel és saját intézményeink bemutatásával kezdődött; kötetlen beszélgetések és nagyfokú interaktivitás kíséretében. Nem szeretném a teljes ütemtervet leírni, csak a legsarkalatosabb és mindenkit leginkább érintő témákra reflektálni.

    Az egyik legfontosabb az internet az osztályteremben és az internetes biztonság témaköre, melyhez szervesen kapcsolódik a „digitális állampolgárság” fogalma. A digitális állampolgárság egy sokrétű szemantikai tartalom, melybe beletartozik például a kritikus gondolkodás, a magánszféra védelme, a képernyőidő kezelése, az internetes zaklatás, biztonsági eljárások, digitális empátia és a digitális lábnyom kezelése. Személy szerint engem az AI/MI felhasználási köre és a benne rejlő lehetőségek érdekeltek a legjobban, és az, ahogyan a tanítás és tanulás szolgálatába lehet ezeket állítani. Lassan felmerül a kérdés, hogy mely munkaköröket nem tud a jövőben a Mesterséges Intelligencia kiváltani.

    A tanfolyam során csoportos kulturális tevékenységet isvégeztünk a foglalkozások után, a barcelonai egyetem és az Europass környékének megismerésével, illetve fakultatív kultúrális programokkal kultikus helyszíneken és épületeknél.

    A hét során létrehoztunk egy adatbázis drive-ot, amelyben az összes elérési út megtalálható. Ezt szeretném megosztani a kollégákkal is, és használni csoportoktól függően az oktatásban is. A diákjaink bizonyosan igénylik az applikációk szerves jelenlétét az oktatásban. Eddig is használtam applikációkat, de szélesebb bázisból tudok most már meríteni.

    Ujlaki Sándor

  • Bologna

    2023. július 16-22. között Bolognában vettem részt a „Creativity, Critical Thinking and Problem-Solving in the classroom” továbbképzésen, melyet az Erasmus Learning Academy szervezett és bonyolított le.

    Bologna világ legidősebb felsőoktatási intézményének a városa, a bolognai egyetemet 1088-ban alapították. Bologna máig egy egyetemi város, mely légkörét meghatározza. Számos koncert, fesztivál, színházi előadás, a főtéren filmvetítés vár a látogatókra. A város fontos kulturális és művészeti központ. Színházi és éjszakai életéről, tipikus tégla, terrakotta-tetejű épületeiről, valamint 1-2 különleges nevezetességéről is ismert a város. Óvárosa nagyon jó és hangulatos. A város középkori része nem annyira nagy, látnivalói egy nap alatt megnézhetők. Főtere, a Piazza Maggiore, Bologna legismertebb tere, korábban piactér volt. Ez Bologna központja, ahol mindig sok ember, remek hangulat, és persze sok diák, utcazenész és mutatványos van. Remek éttermekben, kávézókban is eltölthető az idő a téren, az árkádok alatt drága üzletek sorakoznak. Itt található a híres Neptun szökőkútja , mely Bologna egyik szimbóluma (Fontana del Nettuno) Olaszországra jellemzőek a szebbnél-szebb templomok, például a Basilica di San Petronio, melynek alapkövét 1390. június 7.-n rakták le. Emellett kitűnő gasztronómiájáról, a híres bolognai konyháról, a la cucina Bologneséről is híres, amely egyáltalán nem csak a tésztáról szól.
    A tanfolyam színhelye egy kollégiumban volt, ahol a szállásunk is, ami abból a szempontból igen szerencsés volt, hogy nem kellett a nagy melegben sétálnunk. A képzés minden nap 8- kor kezdődött, és 13 óráig tartott. A tanfolyamot Sara Natalini tartotta, aki szakmai tudásával, kedvességével, humorával, olasz temperamentumával mindegyikőnket elvarázsolt.

    Szerencsére viszonylag kicsi volt a csoportlétszám, összesen hete voltunk, így mindenki aktívan részt tudott venni a foglalkozásokon. 3 portugál, 3 magyar, 1 német kolléga osztotta meg többéves tapasztalatát, egymással. Pármunka, csoportmunka, frontális váltogatta egymást folyamatosan. Igazi műhelymunka vált lehetővé hihetetlen izgalmas, vicces kreatív és kreativitásra ösztönző feladatok segítségével. Megtapasztalhattuk ismét, hogy a problémák mindenhol ugyanazok, bármerre nézel a világban: kevéssé motivált gyerekek. A digitális eszközökre összpontosítva, azok aktív, kreatív használatával próbálhatjuk ki a diákok kreativitásának kiaknázását. A gyakorlati feladatok mellett tudományos kutatásokkal, háttérismeretekkel is találkozhattunk, melyek alátámasztják, elősegítik a tanult módszerek használatát.

    A délelőtti órák után csoporttársainkkal a tanfolyamon kívül is többször találkoztunk, többek között a központ több programot is szervezett számunkra, városnézések, ill. közös vacsorák.
    Őszintén hálás vagyok, hogy lehetőség volt részt venni ezen a képzésen az Erasmus+ program keretében, és hogy ennyi szakmai újdonság segítségével még színesebbé tehetem az órákat, motiváltabbá a tanulókat kreativitásuk kiaknázásával.

    Boldog Krisztina

  • Erasmus+ Céfalú

    Az Erasmus + lehetővé tette számomra hogy részt vehessek a Playtime and Downtime for Teachers and Students: the Psychology of Time to Feel Good and Do Good! képzésen, amit az Europass SRl rendezett meg.

    Szicília csodás történelmi óvárosában volt a képző intézmény, a hegy tövében álló ódon és igényesen felújított ICDT. Céfalú nagyon apró kis város, két kikötővel is büszkélkedik, egyik végén a híres bástyával, amit Hannibál is látott az elefántjaival. Sokat sétáltunk az utcákon a képzésen részvevő társaimmal. Olaszországhoz hűen az ételek nagyon ízgazdagok és nagy adagok; megkóstoltuk az autentikus helyi specialitásokat, mint pl. az aranchina, ami rizsgombóc hússal vagy zöldséggel töltve majd bepanírozva és olajban kisütve.

    A képzésen 17-en vettünk részt és több náció is képviseltette magát: írek , spanyolok, lengyelek és szlovákok. Elsajátítottam megannyi ismerkedős vagy épp kooperatív játékot, amivel tudom majd színesíteni a tanórákat. Megtanultam az autogén tréning helyes alkalmazását, amivel sokkal kiegyensúlyozottabban tudom kezelni a stresszes helyzeteket.

    Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem ennek a képzésnek, ahol új  ismereteket szerezhettem  és  új kapcsolatokat építhettem az Erasmus + segítségével.

    Miseta Vivien

  • Tampere - Finnország

    Az őszi szünetben szerencsém volt ellátogatni három finn iskolába.
    Tampere Helsinkitől 180 kilométerre helyezkedik el. Az ottani emberek nyitottságának, kedvességének köszönhetően hasznos ismeretekkel térhettem haza. Sanna Karttunnen segítségével sikerült a látogatásokat megszervezni. Sanna a Lielahden iskolában tanít háztartástant, ahol 3 napot töltöttem, valamint 1-1 napot a Juhannuskylän és a Vuoreksen intézményekben.
    Az egyhetes tanulmányút tapasztalatai alapján kirajzolódott kép semmi oktatási, módszertani „csodát” nem tartogatott. Az ottani diákok és tanárok nem jobbak, vagy rosszabbak, mint a mieink. Viszont olyan kiegyensúlyozott, biztonságos környezet veszi őket körül, ami segíti a tanárok munkáját, támogatja a gyerekek sokoldalú fejlődését. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati, az életben fontos készségek, képességek kialakítására. A kreativitást, az önálló gondolkodást fejlesztik, az életben hasznosítható tudás megszerzését tartják fontosnak.
    Érdekes volt megfigyelni, hogy a mobil használatával kapcsolatban sok pedagógus engedékenynek bizonyult, bevallom őszintén, ez biztosan nem a legjobb irány. Sok esetben elvonta a tanulók figyelmét az órai munkától. Azokon az órákon, ahol esélyük sem volt unatkozni a gyerekeknek, hiszen szinte minden pillanatban tevékenyen bekapcsolódtak a tanórai folyamtokba (például főztek, 7. évfolyamon hegesztettek, varrtak vagy fizika, kémia kísérleteket végeztek), ilyen probléma fel sem merült.

    A tanulók igényeinek megfelelően, egyénre szabottan megkapják a fejlesztést, támogatást. Sokféle szakember – pszichológus, logopédus, fejlesztőpedagógus – dolgozik közösen. Ha szükséges akkor 15 elsős diákot 5 felnőtt kísér, vagy ha kell, akkor személyi segítőt kap az enyhén autisztikus jeleket mutató diák, csak azért, hogy normál tanulócsoportban tanulhasson. Az egyik kisdiák betegsége miatt kórházban volt, vele egy minirobot segítségével kommunikáltak. Tényleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy az iskolában eltöltött időszakból a tanulók a legtöbbet profitálhassanak.

    A Vuoreksen iskola volt a legmodernebb a 3 intézmény közül. Az épület területére csak cipő nélkül lehetett belépni. Egy kicsit meglepett ez a szabály, de a tanítási nap végére semmivel sem volt piszkosabb a zoknim, mint amikor otthoni környezetben teszem ugyanezt. A következő képek bepillantást nyújtanak, hogy milyen is   az ideális oktatási környezet:

    Háztartástan

    Hegesztenek a 7. osztályos fiúk

    A varrás, a kötés és a szövés elsajátítása is a tananyaghoz tartozik

     

     

    A tanári

    Hangszigetelt kabin a magánbeszélgetések lebonyolításához

    Muszula Mária

  • Megtapasztalni a finn oktatási csodát

    A finn oktatási rendszer megismerése érdekében már nagyon rég szerettem volna személyesen is ellátogatni Finnországba. A Pisa mérések alkalmával rendre az előkelő első illetve legutóbbi alkalommal a második helyen végeztek a finnek Európában.
    Szerencsére az Erasmus program révén megismerhettem Finnország második legnagyobb városának, Tampere-nek három iskoláját. Mindhárom iskola ’comprehensive’ oktatási rendszerben működik, azaz az iskolaelőkészítő 0. év után egy hat évig tartó előképző, majd három évig tartó alsó középiskola következik.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    A finn rendszer pozitív elemei a következők:

    • Az előkészítő, alapozó szakasz a társadalmi különbségekből fakadó hátrányokat próbálja kiegyenlíteni.
    • A comprehensive iskola az életre nevel, hiszen olyan gyakorlati tudást biztosít a tanulóknak, amik nélkülözhetetlenek az életben: kertészkedés, főzés, kézimunka (varrás, kötés), fa- és fémmegmunkálás.
    • A biológia órán való boncolás, a fizika és kémia órákon való kísérletezés biztosítja az élményalapú tudásszerzést. Ide tartozik a művészet órán a keretkészítéstől, a vászonfeszítésen át, a képek elkészítése.
    • Fontos a munkára nevelés a 9. évfolyamon, amikor két hétig valamilyen gyárban vagy szolgáltató intézményben dolgoznak a tanulók, egy előzetesen megírt pályázat alapján.
    • Nagyon magas szinten biztosítottak az oktatáshoz szükséges feltételek: jól felszerelt, kényelmes, tágas tantermek, műhelyek, ebédlők, sport infrastruktúra.

    A tanárok kiválasztása már a főiskolai, egyetemi szinten megtörténik, elkötelezettség, hivatástudat és tantárgyi tudás alapján.

    • Hihetetlen türelemmel próbálják a kötelező integrációt megvalósítani, az oktatási folyamatban a páros és csoportmunkát részesítik előnyben.
    • A kisebbségek iránti tiszteletként a svéd nyelvet első kötelező idegen nyelvként tanítják. Az angol nyelv tanításában nagyon hasznosnak bizonyul, hogy a filmeket nem szinkronizálják. Az előkészítő évben mesék és zene által szerettetik meg az idegen nyelvet a gyerekekkel.

     

     

     

     

     

     

    A negatívumok, amiket inkább megoldandó feladatoknak gondolok, a következők:

    • Az egyre több bevándorló gyermek viselkedése, tanuláshoz való viszonya nagyon komoly kihívást jelent a pedagógusoknak. Úgy éreztem, hogy a női tanárokkal sokkal szemtelenebbek a fiúk.
    • A gyerekek tegezik a tanárokat és sajnos nyíltan használják a mobil telefonjukat csetelésre, közösségi oldalak böngészésére, így kevésbé figyelnek a tanárok mondandójára.
    • Egyre több a testi, lelki, szellemi problémával küzdő gyermek, amire a pedagógusok nincsenek felkészülve.
    • Az igazgató – aki nyugdíjazásáig kapja kinevezését – szerepe, jelenléte nem látható az iskolák mindennapjaiban, mert ők az irodából működtetik az intézményt.
    • Egyre kevesebb férfi jelentkezik tanári pályára, főleg anyagi megfontolások miatt.

    Tapasztalataimat összegezve, rengeteget beszélgetve a tanárokkal, igazgatókkal, elmondhatom, hogy a finn oktatási „csoda” már a múlté, hiszen rengeteg problémát nem sikerül hatékonyan orvosolniuk. Irigykedve láttam a tárgyi feltételeket és a rendszerből eredő előnyöket (életre való nevelés), de azt is láttam, hogy nagy kihívást jelent az idegen kultúrájú gyerekek integrációja, a gyerekek olvasási kedvének csökkenése, valamint a digitális eszközök túlzott használata.
    Kis Mihály igazgató

  • Erasmus+ szakmai látogatás Dániában

    Az elmúlt években elég sok helyen fordultam meg Erasmus-os továbbképzéseken. Voltam Angliában, Írországban, Máltán, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában, és bár mindig nagyon sok jó tapasztalatot szereztem, mégis hiányzott valami. Idén viszont, Dániából igazán megelégedve jöttünk haza Muszula Mária kolléganőmmel.

    Az a tény, hogy Dániában, a kissé „világvégi” Tistrup-ban, egy 1450 fős településen egy olyan iskolában jártunk, ahol az óvódától az előkészítőiskolán keresztül a IX. évfolyamig nevelnek, oktatnak, még hitelesebbé tette a tapasztalataimat. Itt Jan Wittrup igazgatóval és Ole Sommerlund Pedersen tanárral voltunk folyamatos kapcsolatban; ők válaszoltak minden olyan kérdésünkre, ami az oktatási rendszerrel, illetve a módszertannal, tanulmányi eredményességgel volt kapcsolatos.
    Kifejezetten a következő dolgok fogtak meg:

    • életre nevelés: nagyon jól felszerelt volt iskola, a laptoptól a legújabb főzőkonyháig minden rendelkezésre állt
    • tanítási módszertan: elsődleges a páros- illetve csoportmunka (a gyerekek laptopokkal, önállóan dolgoztak)
    • tanárok képzése és szerepe: a tanárok a kétszakos alapdiplomájuk mellé 2-3 év után újabb szakokat vesznek fel az egyetemen, így egy tanár 4-5 tantárgyat is tanít;
    • a tanárok nem a „mindentudó” pedagógus szerepében tetszelegnek, hanem mint facilitátor működnek, azaz az egyéni tudás megszerzésében segítik, irányítgatják a tanulókat;
    • felszerelés: olyan iskolát láttunk, ahol a tágas térben kényelmesen elfér óvodás és iskolás, a felszereltség pedig minden igényt kielégített;
    • minden pedagógus kiegyensúlyozott, hiszen mind anyagilag mind erkölcsileg megbecsültek.

    Az iskolaigazgató megválasztása a karriere végéig van meghatározva, így tud tervezni, építkezni, nagy dolgokban gondolkodni hosszú távon. Az igazgató végtelen jósággal elvitt minket néhány közeli látnivalóhoz, végig nagyon készséges volt.
    Kis Mihály igazgató

  • Boal’s Methodology in education – 2 hét Pula

    Azt mondják a bölcsek, ahhoz hogy fejlődj, megismerd önmagad, el kell hagynod a már ismert ösvényeket, ki kell lépned a komfortzónádból. Én ezt tettem idén nyáron, augusztus 12. és augusztus 23. között. És igen, sok új dolgot tudtam meg magamról. Na de mi is ez a módszer, technika?
    Augusto Boal brazil színházi szakember, rendező, politikai aktivista és népművelő, aki a hatvanas években kezdte kifejleszteni sajátos színházesztétikai nézeteit és a hozzájuk kapcsolódó improvizatív, interaktív színházi
    technikákat pedagógiai, politikai célokkal. A kezdeményezés lényege, hogy egy tanulási folyamat részeként arra használjuk a színházat és annak eszközeit, lehetőségeit, hogy megszólítsuk a társadalmat, magunkat, továbbá olyan stratégiákat próbáljunk ki, melyek változásokat hozhatnak létre a közösség javára, aktív szerepvállalásra sarkallnak, fejlesztik a személyiségünket. Olyan interaktív színházi technikáról van tehát szó, amely a nézők bevonására, aktív részvételére épít, célja pedig társadalmi, közösségi változások elérése. A legelterjedtebb technika az úgynevezett „fórumszínház”, ami egy széles körben elterjedt nyelv, melyet beszélve utak nyílnak meg a színházművészetből építkezve a közönség felé. 

    Művészeti módszer. Nevelési módszer. Pedagógiai eszköz. Esztétikai tapasztalat. Színházi forma. A fórumszínház egy cselekvésre, tevékenységre épülő esemény, melyben a nézők nem csak instruálják a főszereplőket, hanem ők maguk állnak be helyükbe. Alexander, a tanárunk, fantasztikus munkát végzett velünk. Minimális elmélet mellett
    rengeteg gyakorlatot mutatott nekünk. Apró pillanatképekből színházi előadás lett. Maga a varázslat, rengeteg mókával, humorral, nevetéssel.

    Délutánjaimat pedig Pula környékén található strandok felfedezésére fordítottam, illetve hajókirándulásokon vettem részt. Az egyik ilyen kiránduláson delfinekkel találkoztam, jó sokkal, így a bakancslistámról is kipipáltam egy tételt.
    Hát kell ennél több?! Fantasztikus 2 hetem volt.Ozsváthné Pánti Katalin

  • Erasmus+, Horvátország, Rovinj 2022. július

    A Komplex 3+T képzésen vettem részt, mely a személyiség fejlesztését holisztikusan közelítette meg. Az affektív, kognitív, szomatikus képességfejlesztést egy ingergazdag környezetbe helyezte, ahol a képességek együtt, egymásra épülve alakították a tanulók személyiségét.
    3 képességterületet párhuzamosan fejleszthető, melyeket tantárgyi keretek közé helyezte:

    • Testi képességek, összetett sportmozgások
    • Érzelmi képességek, művészeti nevelés
    • Értelmi képességek, kutatás, fejlesztés, robotika

    Orbán Sándor tanár úr alkotta meg a módszert, mely állítása szerint mostanra már „önmagát” fejleszti.  A BMSzC Neumann János Informatikai Technikum testnevelő tanáraként évtizedekkel ezelőtt ösztönösen kezdet foglalkozni a testi képességek (testnevelés) fejlesztésével. Megfigyelte, hogy más területek tudatos fejlesztése, pozitívan „visszahat” a sportmozgások elsajátítására. Ennek a felismerésével lépésről-lépésre alkotta meg a gyakorlatot, mely a 3 említett műveltségterületet összeköti. A fejlesztést segített az ingergazdag közeg (iskolai szakkörök), melyek az iskolája falai között megvoltak. Kollegái között is támogatókra talált, akik a saját műveltségterületükön alkalmazták a „módszert”.
    Eljutottak odáig, hogy mára már projektekben dolgoznak. Jelenleg egy Marson felépítendő bázist terveznek, ezen közösen dolgoznak, mindenki az érdeklődési körének megfelelően.


    Jakobszen Tamás

  • Izland

    2022. augusztus 21-27. között a spanyolországi bázisközpontú PMSE+ által szervezett Outdoor recreation, fitness and Nature for a healthy lifestyle c. továbbképzésen vettem részt Izlandon. A kurzus fő helyszíne Reykjavík, a főváros volt, ahol szállásomat is foglaltam, azonban a tematikához kapcsolódóan a szigetország sok egyéb területét érintettük.
    Izland – 296 db elnevezett gleccser, több, mint tízezer vizezés, 130 vulkán, számtalan gejzír, és 416 ezer birka 😊 jut a 380 ezer lakosra. Elképesztő környezet, sajátosan magával ragadó természeti adottságokkal.
    Trénerünk, Aldo Martínez Pardo professzionalizmusa, nyugodt, kiegyensúlyozott és lelkes stílusa páratlanul emlékezetessé varázsolta a képzés időtartamát. Hálás vagyok Ángel Gallardo Lopeznek, a képzőintézet vezetőjének a magas színvonalú, pontos programszervezésért.

    Nemzetközi csapatunkat 26 német, svéd, spanyol, olasz, szlovén, szlovák és magyar pedagógus alkotta. A továbbképzésen sikerült megismernem olyan rekreációs stratégiákat, amelyek segítségével az egészséges életmód vezetésére tudom motiválni és inspirálni diákjaimat a táplálkozásban és állóképességük fejlesztésében. Megismertem az erőnlét és a táplálkozás összefüggéseinek tudományos hátterét, és számos innovatív módszer került a repertoáromba, melyeket továbbadhatok a tantestületben – elsősorban a testnevelés és az osztályfőnöki munkaközösség tagjainak. Hosszútávon az egészséges életmód, mint a testi-lelki jólét alapja, felvértezi diákjainkat, segít csökkenteni a szorongást versenyhelyzetben, vagy számonkérések során. Képessé teszi őket a lankadó figyelem elkerülésére, a feladatra való összpontosításra. Segíteni fogja őket abban, hogy egy kialakult konfliktushelyzetben megőrizzék higgadtságukat és minél előbb megtalálják az elfogadható közös megoldást.

    Izland remek otthont adott a különböző szabadidős és rekreációs tevékenységek széles repertoárja számára – színvonalas uszodáival, termálvizű lagúnáival és patakjaival, hegymászásra és túrázásra invitáló hegyekkel és völgyekkel, valamint a főváros óriás parkjaival és változatos terepével.
    Boldog vagyok, hogy az Erasmus+ program keretében eljuthattam erre a képzésre, szellemileg és fizikailag is feltöltődtem, és a tanév során építeni tudok majd az ott tanultakra.
    Alapi Zita